No, nyaralunk, kérem.
Az apartman..hát hagy kívánnivalót maga után, ár-érték arányt tekintve legalábbis.
Voltunk Sikondán fürdeni, mert ugye már nincs gatyarohasztó meleg itt sem, ma meg Pécsen (utálom a Pécsett szót, és kész). Sétálóutca, TV torony. Még majd állatkertezünk miegymás, egyelőre ennyi.
A tó itt Orfűn...siralmasan koszos, jobb is talán, hogy nincs jó idő. Tele van - többek között - a víz tetején lebegő döglött kagylóval, meg ugyebár szeméttel.
Nem is ragozom, pedig olyan szép hely ez itt a tavakkal meg a Mecsekkel, de csak haldoklik, tengődik itt minden. Pedig az emberek is kedvesek, a boltos néni is, olyan érdeklődő, mosolygós.
Szoktunk gondolkozni Balázzsal azon, vajon mi lehet az oka. De nem hiszem, hogy csak a pénz hiánya.
Ma pl. Pécsen egy kisvendéglőben a leveshez száznapos, szeletelt penészes kenyeret kaptunk. És ez hozzáállás kérdése. Reklamált Balázs, hozták is a friss kenyeret!
Vagy Sikonda. Szép a fürdő, de wc-k, a zuhanyozó. Siralmas: koszos és büdös. Miért ezeken kell spórolni?
Én nem csodálom, ha az emberek külföldre mennek nyaralni. Én szeretek itthon, nem is kívánok máshová, max. Erdélyt nézném már meg (sajna még nem voltam) vagy az osztrákokhoz mennék kircsizni tavasszal vagy ősszel.
De lassan én is úgy leszek, hogy ennyi pénzért én is megyek a horvátokhoz vagy kicsivel többért máshová is.
Magyar vendégszeretet? Szerintem az csak a mesében létezik már.....
A magyar turizmus az egy kihalófélben lévő állatfaj, nem lehet megmenteni, úgy gondolom (na, ez olyan volt, mintha a Vágási Feri mondta volna a Szomszédok végén).
2010. július 26., hétfő
2010. július 22., csütörtök
Szabi
Szabin vagyok két hétig, szombaton megyünk Orfűre.
És én is az őszt kívánom vagy a tavaszt, mint Jucus, öregszünk, hallod-e! Mert ha fiatal kis fruskák lennénk, strandolnánk, a Balatonnál heverésznénk, de így? Meló vagy gyerek. Vagy mindkettő. Játszótér max.. Emlékszem, 16 évesen minden nap a strandra bicóztunk, volt a közelben egy ingyenes medence, amiben tűzoltóvizet tároltak, mindenki odajárt, kevesen voltak, mert marha hideg volt a vize, mély volt, lehetett benne úszni meg ugrabugrálni, de jó is volt. Este hazabicóztunk, nekiestem a fóliánknak, leszedtem egy rakat paprikát meg paradicsomot, jól megvacsoráztam, és kezdődhetett másnap minden elölről.
Csak bicikliztem megstrandoltam egész nyáron.
És nem voltak még a lábaim olyan visszeresek, mint most. Naggyon durva! És fáj is, mikor bent ülök a melóban a gép előtt. Mozogjak, na jó, de fájós térddel hogy fussak? Én meg mást nem mozgok, nem fogom emelgetni a lábaim meg hasizom. Vagy futok minimum 6 km-t vagy semmi.
Úgyhogy semmi. Meg is látszik rajtam ez a nagy semmi. A nagy semmi zsírszövet formájában van jelen életemben.
Én egyszerűen nem tudok túllendülni a 31 éven. Mások sem, ahogy láttam múltkora villamoson.
Ülök a villamoson, majd' megfulladok az arcomba guruló két nagy labdától, na mondom, szép. Fél szemmel csak egy Barbie babát láttam, de ahogy jobban megnéztem, hát egy kivénhedt 60 év körüli Barbie volt.
Az tűnt fel először, hogy marha szabályos az orra, mondom, de jó neki. Aztán az, hogy melltartó nélkül is olyan feszes labda volt a melle, hogy még. Aztán ahogy jobban megnéztem, láttam a hónalja alatt a hegeket, úgyhogy konstatáltam, ennek sem a genetikai örökségtől vannak feszes cickói.
Az arcában is lehetett valami plusz, mert a bőre feszes volt, szinte olyan "botoxos egyenarca" volt, de a nyaka! Na, az elárulta a korát. Olyan disszonáns érzést keltett bennem. Maga a nő a mai értékrendeket tekintve szép volt, mert vékony volt, feszes mell, hosszú szőke haj. De végül is 60 éves plázacica benyomását keltette, ami összességében egy baromi ronda nőt eredményezett.
Ja, hozzátartozik a sztorihoz, hogy feszes fehér naci volt rajta, ami engedte láttatni a csipkebugyiját. Mondom, mindezt egy hatvanéves nőn.
Hatvanévesen az ember lánya otthonkában főzze az unokáinak a szilvásgombócot, ne a négyeshatoson mutogassa a csipkebugyiját meg a plasztikázott melleit!
A plázacicákról is van véleményem. Mert azt vettem észre, hogy a mostani plázacicák nem fiatal "Paris Hilton"-ok, hanem 40 feletti agyonszolizott, minimum Dior szemüvegben feszítő anorexiás picsák.
Múltkor a Mammutban egy ilyen högyemény (számlájára legyen írva, nem volt anorex), volt vagy 40 tényleg, szóval mellettem telefonált haza anyukájának:
- Anya, kimostad a fürdőruhám? Mert még itt vagyok a T-Mobilnál, a postára is kell mennem, és megyek uszodába. Nem tudod, hol vannak a cuccaim? Összepakolsz nekem?
Kábé ezt hallottam, hát olyan jó lett volna odaszólni neki, nem szégyelli magát, ennyi idősen az anyja mossa ki a holmijait?
Ez a Budapest annyira beteg egy város!
És én is az őszt kívánom vagy a tavaszt, mint Jucus, öregszünk, hallod-e! Mert ha fiatal kis fruskák lennénk, strandolnánk, a Balatonnál heverésznénk, de így? Meló vagy gyerek. Vagy mindkettő. Játszótér max.. Emlékszem, 16 évesen minden nap a strandra bicóztunk, volt a közelben egy ingyenes medence, amiben tűzoltóvizet tároltak, mindenki odajárt, kevesen voltak, mert marha hideg volt a vize, mély volt, lehetett benne úszni meg ugrabugrálni, de jó is volt. Este hazabicóztunk, nekiestem a fóliánknak, leszedtem egy rakat paprikát meg paradicsomot, jól megvacsoráztam, és kezdődhetett másnap minden elölről.
Csak bicikliztem megstrandoltam egész nyáron.
És nem voltak még a lábaim olyan visszeresek, mint most. Naggyon durva! És fáj is, mikor bent ülök a melóban a gép előtt. Mozogjak, na jó, de fájós térddel hogy fussak? Én meg mást nem mozgok, nem fogom emelgetni a lábaim meg hasizom. Vagy futok minimum 6 km-t vagy semmi.
Úgyhogy semmi. Meg is látszik rajtam ez a nagy semmi. A nagy semmi zsírszövet formájában van jelen életemben.
Én egyszerűen nem tudok túllendülni a 31 éven. Mások sem, ahogy láttam múltkora villamoson.
Ülök a villamoson, majd' megfulladok az arcomba guruló két nagy labdától, na mondom, szép. Fél szemmel csak egy Barbie babát láttam, de ahogy jobban megnéztem, hát egy kivénhedt 60 év körüli Barbie volt.
Az tűnt fel először, hogy marha szabályos az orra, mondom, de jó neki. Aztán az, hogy melltartó nélkül is olyan feszes labda volt a melle, hogy még. Aztán ahogy jobban megnéztem, láttam a hónalja alatt a hegeket, úgyhogy konstatáltam, ennek sem a genetikai örökségtől vannak feszes cickói.
Az arcában is lehetett valami plusz, mert a bőre feszes volt, szinte olyan "botoxos egyenarca" volt, de a nyaka! Na, az elárulta a korát. Olyan disszonáns érzést keltett bennem. Maga a nő a mai értékrendeket tekintve szép volt, mert vékony volt, feszes mell, hosszú szőke haj. De végül is 60 éves plázacica benyomását keltette, ami összességében egy baromi ronda nőt eredményezett.
Ja, hozzátartozik a sztorihoz, hogy feszes fehér naci volt rajta, ami engedte láttatni a csipkebugyiját. Mondom, mindezt egy hatvanéves nőn.
Hatvanévesen az ember lánya otthonkában főzze az unokáinak a szilvásgombócot, ne a négyeshatoson mutogassa a csipkebugyiját meg a plasztikázott melleit!
A plázacicákról is van véleményem. Mert azt vettem észre, hogy a mostani plázacicák nem fiatal "Paris Hilton"-ok, hanem 40 feletti agyonszolizott, minimum Dior szemüvegben feszítő anorexiás picsák.
Múltkor a Mammutban egy ilyen högyemény (számlájára legyen írva, nem volt anorex), volt vagy 40 tényleg, szóval mellettem telefonált haza anyukájának:
- Anya, kimostad a fürdőruhám? Mert még itt vagyok a T-Mobilnál, a postára is kell mennem, és megyek uszodába. Nem tudod, hol vannak a cuccaim? Összepakolsz nekem?
Kábé ezt hallottam, hát olyan jó lett volna odaszólni neki, nem szégyelli magát, ennyi idősen az anyja mossa ki a holmijait?
Ez a Budapest annyira beteg egy város!
2010. július 11., vasárnap
Bálna és ropi
No, éjfél lesz, szombat, de gondoltam, muszáj leülnöm pötyögni, annyi gondolat tolul mindig össze a fejemben hét közben.
Elsőként meg kell jegyeznem, az előbb valami sorozatban láttam az alaszkás Chris-t. Nem, nem a Szex és N.Y. volt, mostani sorozat. Hogy hogy megöregedett! Nem ráncok, ősz haj, csak annyi, hogy egy átlagos pasi lett belőle, pocakkal, és még a szemei is beszűkültek. Kár!
Ennyit Chris-ről.
Gyerekek, hogy mostanában mennyi anorexiás nőt látok, kész! Pénteken a buszon, ahogy meredten bámultam egy anorex csaj combját (bár lehet, a karja volt és kézen állva közlekedett), azon gondolkoztam, vajon hol a fenében kaphat magára nadrágot. Balázsnak is felvetettem ezen problémámat, de szerinte van ilyen bolt, kifejezetten anorexiásoknak .
Ja, busz! Ezt el kell meséljem. Pénteken jövök haza a drágalátos KING LONG-gal, hátul ülök, a busz közepén egy párocska ül. A pasi, hogy is jellemezzem, mint egy rosszabb módú olasz nőcsábász, aki mintha a 80-as évekből csöppent volna ide. Még a haja is olyan hátrafésült félhullámos csoda volt. De amúgy a férfi nem volt idős, 35-40 közötti. A nője átlagos, bár széparcú 30-as.
Először csak az tűnt fel, hogy a nő a pasi ölébe fekszik, és a férfi kéjesen simogatja a nő tarkóját, lassan, nyáladzósgusztustalanszerelmesen, amit utálok. Gusztustalan, amikor egy pasi a nyílt utcán csöpög a szerelemtől.
No, ezután folytatódott az előjáték. A csaj mint valami nővérke, zsebkendővel elkezdte törölgetni az izzadtságot a férfi homlokáról, nyakáról, még az ing alá is benyúlt a hátához. Ezt mind csöpögősnyáladzós tekintettel.
De ez még semmi, ezután jön a java!
A pasi elővett egy nagy tégely krémet, és végigmasszírozta a nő lábát és kezét vele. De szép lassan, kéjedzősen.
Annyira, de annyira gusztustalan volt. Ez az egész. A csöpögős pasi meg a pettingjük a buszon.
Hogy miért nem vagyok beszólogatós? Valami frappánsat kellett volna mondanom nekik leszállva a buszról.
És ezt egy órán keresztül! Ha választanom kellene, a birkatömegben való metrózást választanám, az csak pár perc.
Észrevettétek, hogy az emberek a metróban birkává változnak? Egyrészt andalognak össze-vissza, mint mikor a birkák legelnek. Ha jön a metró, és be kell szálljanak a metrókocsiba, olyan arckifejezéssel és intenzitással másznak be, mint akik nem tudják, hova is lépnek be. Az a tekintet, jé? Mi ez? És mindezt a metróajtó közepén, nem törődve azzal, hogy mögöttük szintén csodálkozó birkák próbálnak eljutni A pontból B pontba.
És a mozgólépcsőzés! A mozgólépcsőn jobb oldalra!!! kell állni, szigorúan, mert az olyan elvetemült állatok, pontosabban megvadult birkák, mint én, sietnek fel vagy le, le vagy fel. In motion!
No, ezt is kiírtam magamból, jól esett, mert sokszor kivagyok. Balázs meg tőlem van ki, még jó, hogy nem együtt megyünk dolgozni.
Ma főztem először gombócos káposztát. Nos, én savanyún szeretem, nem mostam ki a kápit, és a gombóc is olyan halovány lett, mintha vérszegény lenne szegénykém.
De legalább elmondhatom magamról, hogy főztem. Jó lesz ebédnek jövő hétre, mert ezek a kifőzdék, amik a városban léteznek, hagynak kívánnivalót maguk után. Az, hogy egy rántott karaj nincs átsütve, vagy hogy a túrós tészta 700 Ft, mindig kiveri nálam a biztosítékot. Így ha nem viszek, mindig a burger királyban kötök ki pár king cuccért.
Ez és az esti sörök együttvéve Moby Dick-et csinálnak belőlem. De nem sír a szám, inkább leszek bálna, mint ropi.
Vettem múltkor pár női szennymagazint. Egyszerűen élvezhetetlenül középszerűen unalmas. Mindenki ugyanúgy, ugyanolyan stílusban és ugyanarról ír. Hajápolás, kullancs, mit ehet a baba, és ezek a témák szezonálisan változva mindig ugyanazok
Nemrég olvastam el Tormay Cécile A régi ház c. könyvét, abban volt jól megfogalmazva, hogy miért is jó a középszerűség. Kikerestem:
„Az állam szerkezetére nézve csak a középszerűség hasznos. Ami fölötte és alatta van, az kényelmetlen rendetlenséget okoz.”
Ez van gyerekek!
Elsőként meg kell jegyeznem, az előbb valami sorozatban láttam az alaszkás Chris-t. Nem, nem a Szex és N.Y. volt, mostani sorozat. Hogy hogy megöregedett! Nem ráncok, ősz haj, csak annyi, hogy egy átlagos pasi lett belőle, pocakkal, és még a szemei is beszűkültek. Kár!
Ennyit Chris-ről.
Gyerekek, hogy mostanában mennyi anorexiás nőt látok, kész! Pénteken a buszon, ahogy meredten bámultam egy anorex csaj combját (bár lehet, a karja volt és kézen állva közlekedett), azon gondolkoztam, vajon hol a fenében kaphat magára nadrágot. Balázsnak is felvetettem ezen problémámat, de szerinte van ilyen bolt, kifejezetten anorexiásoknak .
Ja, busz! Ezt el kell meséljem. Pénteken jövök haza a drágalátos KING LONG-gal, hátul ülök, a busz közepén egy párocska ül. A pasi, hogy is jellemezzem, mint egy rosszabb módú olasz nőcsábász, aki mintha a 80-as évekből csöppent volna ide. Még a haja is olyan hátrafésült félhullámos csoda volt. De amúgy a férfi nem volt idős, 35-40 közötti. A nője átlagos, bár széparcú 30-as.
Először csak az tűnt fel, hogy a nő a pasi ölébe fekszik, és a férfi kéjesen simogatja a nő tarkóját, lassan, nyáladzósgusztustalanszerelmesen, amit utálok. Gusztustalan, amikor egy pasi a nyílt utcán csöpög a szerelemtől.
No, ezután folytatódott az előjáték. A csaj mint valami nővérke, zsebkendővel elkezdte törölgetni az izzadtságot a férfi homlokáról, nyakáról, még az ing alá is benyúlt a hátához. Ezt mind csöpögősnyáladzós tekintettel.
De ez még semmi, ezután jön a java!
A pasi elővett egy nagy tégely krémet, és végigmasszírozta a nő lábát és kezét vele. De szép lassan, kéjedzősen.
Annyira, de annyira gusztustalan volt. Ez az egész. A csöpögős pasi meg a pettingjük a buszon.
Hogy miért nem vagyok beszólogatós? Valami frappánsat kellett volna mondanom nekik leszállva a buszról.
És ezt egy órán keresztül! Ha választanom kellene, a birkatömegben való metrózást választanám, az csak pár perc.
Észrevettétek, hogy az emberek a metróban birkává változnak? Egyrészt andalognak össze-vissza, mint mikor a birkák legelnek. Ha jön a metró, és be kell szálljanak a metrókocsiba, olyan arckifejezéssel és intenzitással másznak be, mint akik nem tudják, hova is lépnek be. Az a tekintet, jé? Mi ez? És mindezt a metróajtó közepén, nem törődve azzal, hogy mögöttük szintén csodálkozó birkák próbálnak eljutni A pontból B pontba.
És a mozgólépcsőzés! A mozgólépcsőn jobb oldalra!!! kell állni, szigorúan, mert az olyan elvetemült állatok, pontosabban megvadult birkák, mint én, sietnek fel vagy le, le vagy fel. In motion!
No, ezt is kiírtam magamból, jól esett, mert sokszor kivagyok. Balázs meg tőlem van ki, még jó, hogy nem együtt megyünk dolgozni.
Ma főztem először gombócos káposztát. Nos, én savanyún szeretem, nem mostam ki a kápit, és a gombóc is olyan halovány lett, mintha vérszegény lenne szegénykém.
De legalább elmondhatom magamról, hogy főztem. Jó lesz ebédnek jövő hétre, mert ezek a kifőzdék, amik a városban léteznek, hagynak kívánnivalót maguk után. Az, hogy egy rántott karaj nincs átsütve, vagy hogy a túrós tészta 700 Ft, mindig kiveri nálam a biztosítékot. Így ha nem viszek, mindig a burger királyban kötök ki pár king cuccért.
Ez és az esti sörök együttvéve Moby Dick-et csinálnak belőlem. De nem sír a szám, inkább leszek bálna, mint ropi.
Vettem múltkor pár női szennymagazint. Egyszerűen élvezhetetlenül középszerűen unalmas. Mindenki ugyanúgy, ugyanolyan stílusban és ugyanarról ír. Hajápolás, kullancs, mit ehet a baba, és ezek a témák szezonálisan változva mindig ugyanazok
Nemrég olvastam el Tormay Cécile A régi ház c. könyvét, abban volt jól megfogalmazva, hogy miért is jó a középszerűség. Kikerestem:
„Az állam szerkezetére nézve csak a középszerűség hasznos. Ami fölötte és alatta van, az kényelmetlen rendetlenséget okoz.”
Ez van gyerekek!
2010. július 2., péntek
Halihó
Csak leültem ide, bár nincs mondanivalóm. Csongi megkezdte 6 hetes vakációját, a héten Tökön nyaralt, jövő héten két hétre Komáromba megy a Zsuzsi mamához.
Egész héten fürcsipancsi volt, olyan kellemes színe lett, hogy irigyelem. Bezzeg én, a fehér habtestem....Most jutottam el odáig gondolatban, hogy inkább nem akarok strandra menni. Igazából kezd hiányozni a tavasz meg az ősz. És már a szemránckrém gondolatával is kacérkodom. Bár eddig is csak azért nem vettem, mert nem tudom, milyet. Félek, ha olcsó húsnak híg a leve alapon veszek valami drágát, dobhatom ki az ablakon. Gyönyörű ívben repülne innen a harmadikról....
A szempillaspirállal is így vagyok, bár még nem mértem le vele, hogy a gravitációs gyorsulás tényleg 10 m/s2-e vajon.
Szóval a 31 az 31. Nem tudom megszokni.
Két hétre együtt dolgozott velünk egy édes gyakornoklány, '87-es. Értitek??????????????????????????????? 1987, azaz ezerkilencáznyolcvanhétben született.
És kapunk olyan CV-ket, ahol a pályázó '90-es............
Az volt aranyos, mikor a '87-es lány feljajongott, hogy"Jaj, '92-ben született!".
Szóval inkább kezdek tavaszpárti lenni.
Ami még említésre méltó, az a kórházi napjaim, mert kétséges volt a táppénzem. Az egészségügyben ahány ember, annyi infó. És nekik minden olyan természetes, ezért nem mondanak soha semmit. Mintha rendszeres kórházi bennfekvő lennék a fiammal.
Történt ugyanis, hogy ugye kipostázták a zárójelentést. És naivan azt hittem, majd küldenek nékem egy igazolást, ami csak beadok a munkaügyiseknek, és ezzel el is van intézve. De nem.
Igazolás nem jött. Gyanús. Telefon fel. Igen, kell igazolás. Telefon a kórháznak. Nem, ők már nem tudnak nyomtani, le van zárva az előző hónap, és az igazolás, amit adnak, amúgy sem jogosít táppénzre. Ennek ellenére a hölgy, akivel beszéltem, nagyon kedves volt, és kiállított egy igazolást. Telefon a gyerekorvosnak. Igen, ők azért nem állítottak ki táppénzes papírt a kórházi napokra, mert nem jár táppénz, mert nem kötelező anyukának bent feküdni.
De mint a mesékben, jóra fordult a dolog, mert olyan igazolást kaptam a kórháztól, amivel el tudták számolna táppénzre a kórházi napjaimat.
Szóval ahány infó, annyiféle.
Áltsulis irodalom tanárom mondta mindig az örökbecsű mondást: Kérdezni tudni kell!
Egész héten fürcsipancsi volt, olyan kellemes színe lett, hogy irigyelem. Bezzeg én, a fehér habtestem....Most jutottam el odáig gondolatban, hogy inkább nem akarok strandra menni. Igazából kezd hiányozni a tavasz meg az ősz. És már a szemránckrém gondolatával is kacérkodom. Bár eddig is csak azért nem vettem, mert nem tudom, milyet. Félek, ha olcsó húsnak híg a leve alapon veszek valami drágát, dobhatom ki az ablakon. Gyönyörű ívben repülne innen a harmadikról....
A szempillaspirállal is így vagyok, bár még nem mértem le vele, hogy a gravitációs gyorsulás tényleg 10 m/s2-e vajon.
Szóval a 31 az 31. Nem tudom megszokni.
Két hétre együtt dolgozott velünk egy édes gyakornoklány, '87-es. Értitek??????????????????????????????? 1987, azaz ezerkilencáznyolcvanhétben született.
És kapunk olyan CV-ket, ahol a pályázó '90-es............
Az volt aranyos, mikor a '87-es lány feljajongott, hogy"Jaj, '92-ben született!".
Szóval inkább kezdek tavaszpárti lenni.
Ami még említésre méltó, az a kórházi napjaim, mert kétséges volt a táppénzem. Az egészségügyben ahány ember, annyi infó. És nekik minden olyan természetes, ezért nem mondanak soha semmit. Mintha rendszeres kórházi bennfekvő lennék a fiammal.
Történt ugyanis, hogy ugye kipostázták a zárójelentést. És naivan azt hittem, majd küldenek nékem egy igazolást, ami csak beadok a munkaügyiseknek, és ezzel el is van intézve. De nem.
Igazolás nem jött. Gyanús. Telefon fel. Igen, kell igazolás. Telefon a kórháznak. Nem, ők már nem tudnak nyomtani, le van zárva az előző hónap, és az igazolás, amit adnak, amúgy sem jogosít táppénzre. Ennek ellenére a hölgy, akivel beszéltem, nagyon kedves volt, és kiállított egy igazolást. Telefon a gyerekorvosnak. Igen, ők azért nem állítottak ki táppénzes papírt a kórházi napokra, mert nem jár táppénz, mert nem kötelező anyukának bent feküdni.
De mint a mesékben, jóra fordult a dolog, mert olyan igazolást kaptam a kórháztól, amivel el tudták számolna táppénzre a kórházi napjaimat.
Szóval ahány infó, annyiféle.
Áltsulis irodalom tanárom mondta mindig az örökbecsű mondást: Kérdezni tudni kell!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
