Csongi, köhög. Csak köhög, semmi extra, így kétesélyes, holnap megyünk-e oviba. Vagyis nem megint, még mindig. Egyszerűen a hurut nem szakadozik fel neki. Hétvégén tök jól volt, de visszaesett. Az oviban mindig visszaesik. Olyan visszaeső. Bár sztem minden gyerek visszaesik az oviban. Az ovisok visszaesők. Na, meglátszik, fáradt vagyok. Nem is tudom, valamiről akartam írni, de miről is? Ja, kunyeráló koldulókról. Ma kétszer is odajöttek hozzám, pár forint. Hát én nem adok. Egy nőnek majdnem adtam, de nem. Egyrészt siettem, másrészt meg nem. Ha senkinek, akkor neki sem. Van egy nő az Arany János utcai metróban, az évek óta ott koldul. Van nála egy bot, hogy szánalmasabbnak tűnjön, de akármikor látom a felszínen, úgy suhan bot nélkül, mint a huzat. Kész maffia az egész, koldultatni mással. Vegyél hozzá egy betegnek tűnő gyereket, akkor még nagyobb a bevétel.
Meg a lepukkant alkeszek, van pár forintod? Hát nincs. Épp tele pofával, csokis csigát zabálva mondtam, hogy nincs, kedvesen megjegyezte, jó étvágyat. Igen, tudom, csak pár forint, de nem adok és kész.
Hát azért hiányzott ez a Budapest, egy élmény.
Szoktam nézegetni, hogy öltözködnek a nők. Hát ez a mostani divat. Nem tudom, hogy vagytok vele, de ez a nyolcvanas évek retro cipője, a magassarkú, NAGYLÁBUJJKIDUGÓS!!!, hát az valami gusztustalan. Én imádom a cipőket, ha tehetném, cipőmániás lennék, mint Carrie Bradshaw. De a nagylábujjkidugós körömcipőktől a hideg kiráz. Gusztustalan, ahogy a cipőben összegyűrt lábujj kikandikál egy lyukon. Féltem, hogy Madonna Celebration-os válltömése majd bejön a divatba (ami késik, nem múlik), mert a válltömés még az a dolog, amiről ódákat tudnék zengeni olyan nagyandis stílusban, de nem. Ez rosszabb, ez a cipő.
Ja, ha már itt tartunk. A térdig érő ülepű nadrág? Nőkön, na az valami gusztustalan. Suhancokon a szűk farmer, aminek valahol combközépen van a dereka, az sem piskóta, de ez a lebernyeg a combon, ami nadrágban végződik, na nem.
Ja, még valami eszembe jutott. A balerinacipő, ami aranyos, édes, kivéve ha annyira kivágott, hogy látszik a lábujjak csíkozódása.
Most kicsit szörföltem a neten, beszarás, mit találtam, ez új: lábujjszétválasztós cipő. Mint a disznók körme, ami épp kikandikál a kocsonyából. Na, ezt végképp nem...............
Semmi extra nincs egyelőre velünk, még a konyhabútorral szenvedünk. Ugyanis IKEA-s lesz, de nem IKEA-s munkalappal, elhozni kellene meg összeszerelni (csupa lényegtelen semmiség, főleg IKEA-s cuccoknál). Meg takarítani, rendezkedni, kitalálni függönykarnist, függönyt, kanapét miegymást. Edények, mi kell a konyhába, szőnyeg, spájz bepolcozás.
A munka jó, meg Budapest is decsodás, bár sokszor megvan a véleményem a városról, de kell, na. Szóval ennyi, semmi extra.
Csongival elsétáltunk a lakáshoz, fél óra vele az út, és készítettünk képeket. Igen, ő is fényképez. Mint ahogy jútyúbozik meg mászlikat ír email-ekbe vagy ha az apjával csetel. Ha csetel, és marhára hosszúra sikeredik egy - egy mondata, csak annyit mondok, nyomj Enter-t, és ő nyom. Mint ahogy már azt is tudja, hogy a Caps Lock-ot kell megnyomni a nagybetűkhöz.
Szóval képek a lakásról:
Jobbra a fürdő, majd a konyha, a hátsó ajtó pedig a nappalihoz vezet.
Itt a jobb oldali ajtó a nappali, balra pedig Csongi szobája, ahol elromlott a redőny, azért van sötét.
Csongi szobája. Az ablakon az üvegfestés benne volt az árban, és nagyon édes, nekem tetszik, úgyhogy meghagyjuk.
Az előszoba meg az ajtók, csak más szögből: fürdő és a háló. Amúgy ezekkel szemben két kamra meg egy külön wc van.
A háló. A képet Csongi fényképezte, értelemszerűen én vagyok látható rajta, meg az Ikea-s szekrény, amit nagyon jó áron megvettünk a tulajtól. Háttérben az ajtó a wc ajtaja (amúgy a fürdőszobában is van wc, így egy fincsi kis rota vírusra fel vagyunk készülve :) ).
Itt Csongi a radiátoron zongorázik. Mert ő zongorázik is meg gitározik, a gitárral hegedül, vagy nagybőgőzik, van szájharmónikája, furulyája, kasztanyettája, xilofonja, és már be lett neki ígérve az összes hangszer. Ő zenész lesz, de egyszer azt mondat, hogy nőgyógyász. Fogalmam sincs, honnan szedte. Talán lehet, én meséltem neki egyszer, hogy van ilyen orvos. Egyébként oda van a tisztasági betétek lehúzható virágos-színes papírjaiért, múltkor azzal akart aludni. Most meg is számolom, hány álattal alszik: Katica, Béka, Röfi, Panda, Micimackó, Bagoly, Masni, Mam maci, Egérke. Ha a Masnit, ami a baldachin díszítő masnija, is állatnak veszem (puhatestű), akkor kilenc.
Mire jó, ha az ember lánya itthon van táppénzen a gyerekkel? Egy állati hisztis, kibírhatatlan gyerekkel. Mert az lett, megőrülök.......................ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá. Na szóval, mire jó? Lekvárosgombócot főzni. Jaj, már úgy kívántam, fahéjas cukorral, meg a pirított zsemlemorzsa. Csongi a baracklekvárosat szereti, én meg a szilvalekvárosat ... is. És még a lekvárokat is én főztem nyáron.....gyöngyéletes kismamalét. Na, erre se lesz már időm, asszem.
Megyek is angolozni, mert oda is járok. Csütörtök esténként. A Gézához.
Köhög, olyan hurutosan csúnyán, és persze az orra most nem folyik, úgyhogy, szegény, tegnap kihányta a cuccot. Ma du. viszem orvoshoz, első táppénzem a gyerekkel. Amúgy már volt beteg, de akkor a nagymamák meg tudták oldani a felügyeletet. Egyébként nem beteg nagyon, nem lázas, csak épp annyira, hogy ne tudjon oviba menni. Az immunrendszere lassan a nulla felé konvergál, mert semmi gyümölcsöt, zöldséget nem eszik. Kis náthácskával kezdtük a hétvégén, de sajna az oviban nem anyukák veszik körül a gyereket, nincs rimánkodás, hogy ezt még idd meg, mert kell a folyadék, vagy hogy percenként fújjad az orrod. Nem tudnak figyelni harminc gyerek mellett arra, ki mikor izzad meg. Csongi izzadós. Elég, ha izzadtan kimegy a hidegbe, kész, megvan a baj. Mert - bár nem vagyok orvos - szerintem nem az a baj, ha fázik a gyerek, hanem ha túl van öltöztetve. Na, úgyhogy a sokadik náthánk a télen. Már kezdek besokallni. És kezdek nem hinni a homeopátiában sem. Balázs esküszik rá, de sztem nem ér semmit. Mert meggyőződésem, a homeopátiás orvosságokat a legnagyobb körültekintéssel lehet csak használni. Akkor hatnak csak. Kezdjük ott, hogy kézzel pl. nem is lehet megfogni a kis golyócskákat. Meg asszem, fémmel sem érintkezhetnek. By the way, akkor a Stodal-t sem jól szedjük, mert fém kanalat használok.
Na mindegy, ez van.
Milyen jó is lenne, ha egy kiló narancsot meg tudnék etetni a gyerekemmel meg egy liter forró teát meginna hozzá. Desszertnek enne fokhagymát mézzel, az előétel meg egy fej vöröshagyma lenne a la natur.
Akkor nem lenne semmi gond.
De nem! Tótágast kell állni, hogy megigyon egy pohár meleg mézes teát.
... hogy egy ismerősöm 4 éves unokaöccsét idézzem :). Igen, fáradt vagyok. Este 7-re érek haza, Csongi állandóan hisztizik, semmi türelmem nincs hozzá, a hétvégék meg házimunkával telnek. Most is mindjárt megyek vissza a konyhába. Szóval sajnos nem tudok semmi extrát írni. A meló jó, végre, végre valami, mintha 100 éves álomból ébresztettek volna fel. És olyan hamar átálltam a három év gyes után, mintha nem is lett volna. Ha most itthon kéne lennem egy csecsemővel......bocs Múmin és Jucus és Szilvi és Andi, de NEEEEEEEEEEEEEEEEM. Csak az órás buszozások ne lennének, de ez van, mindegy, örülök, hogy végre dolgozhatom. Gabi, by the way, múltkor a Kossuth téren szálltam le, úgy sétáltam a melóba, a Szabi téren át, eszembe jutottál, mert azért sokáig Te is ott húztad az igát. Képzeljétek, tegnap hazavonatoztam Csongival Komcsiba, és már neki is kell jegy. Regisztrációs jegy. Nem kell fizetni érte, csak gondolom, a MÁVnak kell tudni, mégis mennyi az annyi. A pénztárnál a nő nem mondta, a vonaton a kaller meg azt hittem, ugrat, mondtam is neki nagy nevetve, ne vicceljen már. Aztán mondta, nem viccel. Na ez van.
Hazafelé jövet elhatároztam, vagyis már reggel, mert eltűntem, mint szürke szamár a ködben, ahogy Jucus mondaná, szóval hogy elkezdek megint blogozni, hogy hallassak magamról. Mert most, hogy kismamalét over, nincs idől levelezni. Sőt!
Szóval metrózva épp azon gondolkoztam, írok pár sort kezdésnek, ha hazaértem, erre mi vár? Hangyák az ablakpárkányon, Csongi köptetősdoboza tele velük. Még most is úgy érzem, mászkálnak rajtam. Bocs Gabi, tudom ... hát szörnyű volt, ahogy nyitom ki a dobozt, és jön elő belőle vagy száz, olyan fél centisnél nagyobb meg másfél centis szárnyasok.
Lefújtam az ablakokat, ahol bejöhettek, de még mindig vannak páran. Imádom kiírtani őket, csak a bosszú éltet. Hű, aki ismer, most biztos tudja, milyen cifrákat gondolok.
Na szóval, ha meg nem fulladok a hangyaírtótól, akkor itt fogok jelentkezi.
A következő bejegyzésig pá mindekinek, és ha azt halljátok, hogy egy jól szituált harmincas nő agyonvert valakit a metrón, akkor az én voltam. De erről majd máskor.
