Szeretem a testem

Vagy mivan....
Így, 67 kilónál, a százötvennyolc centimmel, nem is tudom, igazán, meghíztam, lányok, nagy has, toka satöbbi.
De én azért is meg azért sem. Azért is jól érzem magam, és azért se fogok fogyózni, mint minden feledik nő.
(Előbb lefagyott a laptop, a magvas gondolataimnak is oda.)
Szóval nagyandis világszemléletem itt is megnyilvánul, mert bár kurva kövér vagyok húgom képein (csak ott, élőben párductestem van :) ), én mégis úgy állítom be magamnak a dolgot, hogy kicsit kikerekedtem, nőiesedtem, asszonyosodtam, és szeretem a testem, és kész. És bár a marhanagy hasam úgy zavar, hogy legszívesebben lecsatolnám magamról a hájam, de mégis jó az a kicsivel nagyobb fenék, meg hogy mellbedobással most jobban érvényesülök :).
J-Lo nem leszek sose, nincs nekem ahhoz olyan csipejem, de csak elképzelni kell, és máris olyan hülye pinának érezhetem magam :).
Nem tudom, mennyire érné meg az önsanyargatás, mert itt már ételmegvonást is be kellene vetnem. De nekem ez nem megy. Az agyam, a testem úgy tiltakozik, ha valamit megvonok, két nap múlva ölni is tudnék azért a valamiért. És én 90 napos mizériákat, meg elválasztós kajálást sem vagyok hajlandó. Mert ez vagyok én.
DE! De ha képes is lennék rá, ha hét kilót fogynék, nem lenne ekkora hasam, tokám, karom, ha nem bálna lennék, hanem tonhal, ami még mindig nem párduc ugye, és akkor már nem kurvára mindegy, hogy bálna vagy tonhal???? Mármint külsőre értem, nem az evolúciós mibenlétükre.
És ha már lúd, akarom mondani, bálna, legyen kövér!
Szóval mitől lenne jobb nekem a hét kiló mínusz? Vagy akár csak négy. Jobb lenne az életem, szebb lennék? Igazából nem akarok szebb lenni, mert már így is marha gyönyörű vagyok :). Vagyis gyönyörű marha :).
Szóval nem tudom, lenne-e értelme.
Vagy csak azt akarom, hogy ne legyen értelme, hogy kicsit se legyen lelkiiseretfurdalásom azért, hogy teszek nagyívben az alakomra. :)