Itthon

Tegnap óta itthon vagyunk.
Aki nem tudná, hol voltunk, hát a János kórházban. Csongit vasárnap a mentő bevitte asztmatikus hörghuruttal. Sima náthának indult pénteken, szombaton enyhe levertség, hőemelkedés. Szombat éjszaka már nagyon zihált, de a hasát fájlalta végig, azt hittem, valami hányásos vírus. És mivel nem is vagyok a lázhoz hozzászokva, azt hittem, azért zihál. De amikor vasárnap reggelig nem jött a hányi és majd' összeesett, irány az ügyelet. Ott a dokinő a szaturációjától (már ezt is tudom, mi, az oxigénszint) megijedve oxigénmaszkot adott Csongira és hívott egy eseti kocsit. Szegénynek sose találják a vénáját, négy helyen is megszúrták, de olyan kis hős, abszolút nem hisztizett. Persze sírt, de hiszti nem volt.
Már jól van, köhögjük fel a trutyit a tüdőből.
Sajna Csongi hajlamos arra, hogy beszűküljenek a légutai, ezért is van sokszor kruppja, ez a vírusos hörghurut is ezért fajult el ennyire.
Engem csak az aggaszt, hogy tök hirtelen jött, nem volt több napos nátha előtte vagy magas láz. Kaptunk belélegzős-hörgőtágítós gyógyszert, ha megint ilyen zihálásos-fulladásos valamije lesz, akkor ezzel itthon tudunk rajta segíteni.
Kicsit száraz itt a levegő, úgyhogy most már tényleg veszünk párologtatót, már évek óta tervezzük, hülyék vagyunk, hogy nem vettünk eddig.
Tegnap két órát vártunk a zárójelentésre, úgyhogy anélkül jöttünk el, majd postázzák, remélem, a táppénzemet azért tudom nélküle intézni.
A kórházban jól kipihentem magam amúgy, ágyat nem kaptam, de Csongi mellé befeküdhettem, és ellátást is kaptam. De ha nem kaptam volna se haltam volna éhen, mert Csongi semmit se volt hajlandó enni, így mindig én ettem meg az övét.
A dokinőt leszámítva, aki nem értette, miért nem tudunk várni a zárójelentésre (fél 12-től fél kettőig vártunk, Balázs apukája jött értünk, akit még múlt héten a szívével kezeltek a kórházban és saját felelősségre jött haza, plusz mégiscsak egy három és féléves gyerekkel vártunk), és aki a"bejön érte valaki"-re azt reagálta, hogy "akkor csak itt kallódik", szóval kicsit háklis, pattogós, hangulatembervolt a lelkem, szóval őt leszámítva nem volt necces a kórházi ottlétünk. Mármint ami a magyar egészségügy állapotát illeti, ehhez viszonyítva.
Szóval itthon vagyok, majd a háziorvos megmondja, Csonginak mennyit kell még itthon lenni. Nem látszik nagyon betegnek, de szegény, ha öt percet intenzíven ugrál, már befullad, bokákolva kezd el köhögni és hányás lesz a vége.
De én nem is panaszkodom, volt egy két és fél éves kissrác a kórházban, egy hónapja cukros, egy másfél éves kisfiú, tíz napja lázas egyfolytában, egy hónapja mindenféle vírusos nyavalyával küzd, hányás, nátha miegymás. Akkor volt ott egy komplett kétgyerekes család egy totyogó kisfiúval meg egy 5 év körülivel, mindkét kisgyereknek volt valami baja.
Legyetek jók!
Pusz!