Jelentem megvagyok

Hazafelé jövet elhatároztam, vagyis már reggel, mert eltűntem, mint szürke szamár a ködben, ahogy Jucus mondaná, szóval hogy elkezdek megint blogozni, hogy hallassak magamról.
Mert most, hogy kismamalét over, nincs idől levelezni. Sőt!

Szóval metrózva épp azon gondolkoztam, írok pár sort kezdésnek, ha hazaértem, erre mi vár? Hangyák az ablakpárkányon, Csongi köptetősdoboza tele velük. Még most is úgy érzem, mászkálnak rajtam. Bocs Gabi, tudom ... hát szörnyű volt, ahogy nyitom ki a dobozt, és jön elő belőle vagy száz, olyan fél centisnél nagyobb meg másfél centis szárnyasok.

Lefújtam az ablakokat, ahol bejöhettek, de még mindig vannak páran.
Imádom kiírtani őket, csak a bosszú éltet. Hű, aki ismer, most biztos tudja, milyen cifrákat gondolok.

Na szóval, ha meg nem fulladok a hangyaírtótól, akkor itt fogok jelentkezi.

A következő bejegyzésig pá mindekinek, és ha azt halljátok, hogy egy jól szituált harmincas nő agyonvert valakit a metrón, akkor az én voltam. De erről majd máskor.

Hangyákra fel!